Bemutatkozás

Immáron 23 éve köteleztem el magam a NeoLife tevékenység mellett, nagyon sok tapasztalatot szerezve egészségmegőrzés területén, nem utolsó sorban, üzletfejlesztés területen.  A tevékenység minden szegmensét maximálisan kiaknázva számtalan sikert értem el, és még nincs vége. Az a szerencse ebben az üzletágban, hogy felső határok nincsenek, ezért újabb célokat tűzhetek ki, amelyeket megfelelő odaadással meg is tudok valósítani.

Ahhoz, hogy még dinamikusabban tudjunk fejlődni, kibővítettem vállalkozásomat. fontos, hogy a velem együtt dolgozó munkatársak is megtalálják számításukat a tevékenységben. Erre a célra egészítettem ki vállalkozásomat egyrészt természetgyógyászati tanulmányokkal, másrészt a Voll-féle Elekroakupunkturás készülék alkalmazásával.

Mit is tud a műszer?

A Voll-féle elelektro – akupunktura (EAV) módszere nemcsak a hagyományos kínai akupunkturán alapul, hanem a Voll Dr. által felismert Rezonancia teszten a modern orvosi ismereteken és a XX. század technikai eredményein. Lehetővé teszi energetikájának , funkcionális állapotának vizsgálatát, a betegségek okainak tisztázását és így azok gyógyítását. Az emberi szervezetet egészében vizsgálja.

 Velünk valóra válthatja álmait!

A megoldás egyszerű: a legjobb termékek és a legjobb Társaság jelentik a legjobb minőségű termékeket.

Az egyedülálló Business Bilding System-én, a technológiai újításai és termékein keresztül a NeoLife megoldást kínál Önnek pénzügyi függetlensége megvalósítására.

Azok az emberek, akik mostanáig nem utazhattak, most megtehetik; akiknek soha nem volt önálló otthonuk, most megteremthetik maguknak, és álmaik autóját is megvásárolhatják.

Ami a termékeket ihleti:

A NeoLife különbség

Tisztaság, koncentráltság, hatékonyság

61 éve annak, hogy egész generációk és családok számítanak a NeoLife-re világszerte, mert olyan támogatást nyújt, amit senki más a piacon: teljes értékű alapanyagokból származó termékeket gyárt, melyek összetevőik révén bizonyítottan hatékonyak, amit elégedett fogyasztók milliói igazolnak világszerte.

Kutatás: Világhírű tudósok, kutatók, táplálkozástudományi szakemberek a leghatékonyabb megoldásokat keresik. A NeoLife Tudományos Tanácsadó Testületet 1976-ban alapította dr. Arthur Furst.

Tiszta. hozzáértő technikusok a legtisztább hatóanyagokat válogatják össze a a lehető legmagasabb fokú tisztaság érdekében.

Koncentrált: A NeoLife termékek a legfrissebb tudományos kutatások eredményeit tükrözik és haladó technikával készülnek azért, hogy a nyersanyagban levő aktív összetevők sztenderd szerinti koncentráltságát  biztosítani tudják.

Tesztelt: NeoLife  termékek alapos tesztelésen mennek át a legfrissebb módszerek alkalmazásával, mindez a biztonság, a minőség és a hatékonyság biztosítása érdekében. genetikailag módosított nyersanyagokat nem használunk fel termékeink előállítása során, és a szennyezések kizárását rutinszerűen végzett tesztekkel biztosítjuk.

Hatékony: a termékek hatékonyságát igazoló tanulmányok a legmagasabb színvonalú tudományos kiadványok hasábjain jelen

 

„ Az élet csatáit nem mindig a gyorsabb, vagy erősebb ember nyeri meg, de előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki hiszi, hogy győzni képes.”

Bemutatjuk a NeoLife Iternational céget, amely immáron 50 éve elkötelezte magát amellett, hogy a céghez csatlakozó embereknek minden eszközt biztosítson ahhoz, hogy hozzásegítse céljaik eléréséhez.

NeoLife  egy globális család, amely egy pozitív különbséget visz azoknak az életébe, akik biztos anyagi körülményekre és jobb egészségre törekednek. Kétségkívül a kitartás alapvető tulajdonság a sikereinkben, az elszánt és folyamatos cselekvés kulcsszerepet játszik sikereik elérésében, amelyekre büszkék vagyunk.

Ezt a globális családot egy világméretű tortához hasonlítanám, amely magába foglalja a világ 52 országát számtalan disztribútorával együtt. A NeoLife   nagy tortából alig egy kis szeletet hasítottam ki, amely mégis nagyon sok

  • sikert
  • elismerést
  • anyagi biztonságot
  • céljaim megvalósítását
  • tanulási lehetőséget
  • számtalan utazást, szórakozást

hozott, és nem utolsó sorban saját és családom, valamint barátaim egészségi állapotát biztosítja.

IDÉZET:

“Akinek a tudás megszerzése drága, vajon számol-e a tudatlanság költségével?” Tonk Emil